Fülbelövés csecsemőknek Szegeden és környékén házhoz kiszállással

 Néhány mondatban szeretném ismertetni a fülbelövés menetét

 

Az első lépés, hogy időpontot egyeztetek a szülőkkel, melyben maximálisan tudok alkalmazkodni, akár hétvégén is. Fontos, hogy a csecsemő, vagy kisgyermek az otthoni megszokott környezetében legyen a beavatkozás alatt, így kivétel nélkül mindig házhoz megyek. Ez praktikus, hiszen nem kell a szülőnek egy pici babával, vagy gyermekkel keresztül menni a városon, továbbá a babuci is sokkal nyugodtabb lesz, nem okoz neki stresszt az idegen környezet, és utána is könnyebben megnyugtatható. Miután felkerestem a szülőket ismertetem a belövés menetét. A szülők kiválasztják, hogy mely fülbelövő módszert szeretnék igénybe venni, és ettől függ, hogy milyen fülbevalók közül lehet választani.

Két féle fülbelövő rendszerrel is dolgozom:

 Az egyik módszer, az olcsóbb, „hagyományos”  Universal füllyukasztó módszer:

 Studex® Universal 

A STUDEX Universal  több mint 40 éve bizonyít. A segítségével világszerte már több millió fülbelövés történt. A steril buborékcsomagolás a fülbevaló és a kapocs mellett tartalmaz egy egyszer és egyféleképpen használható tartót a kapocs számára, illetve egy egyszer és egyféleképpen használható adaptert a fülbevaló számára. A fülbelövést végző szakember ezt helyezi szakszerűen az eszközbe. A kapocs tartó, rugalmas védő biztosítja, hogy az eszköz ne érintkezzen a füllel. Előnye olcsó, megbízható, pontos, a fülbevaló nagyon stabilan benne marad a fülben, nagyon nehéz kivenni, ami pici gyerekeknél előnyös, mert nem veszítik el. ( A szülők kb. 80%-a meg szokott kérni, hogy én cseréljem ki, ha kereszt mamitól kapnak másikat, mert nem tudják kiszedni, annyira erős a kapocsrögzítése. ) A belövő készülék rugós, a fülbevaló behelyezésére nagy lendülettel kerül sor, mely hanghatással jár. A választható fülbevalók egyszerűbb vonalvezetésűek, de nagyon szépek. Akiket nem zavarnak a fent leírtak, és olcsóbb fülbelövést szeretnének, nekik ajánlom ezt a módszert.

 A másik módszer:

Studex® System 75™ 

A Studex System 75 alig érezhető, szinte hangtalan és így az egészen kicsi gyerekek számára is ideális. Ráadásul az optimális higiénia garantált: A fülbevaló és a rögzítő rész egy egyszer használatos steril kapszulában kerül közvetlenül az eszközbe. A kapszula sem behelyezéskor, sem eltávolításkor nem érintkezik a baba bőrével, de még a belövést végző szakember sem érinti. A szabadalmaztatott technológia garantálja a különösen gyengéd fülbelövést. A belövéshez választható fülbevalók szára jóval vékonyabb és a hagyományostól eltérően modernebb vonalvezetésű fazonok. Számos jó tulajdonsága miatt azonban picit drágább ezzel a készülékkel a szolgáltatás (a fülbevaló bekerülési költsége magasabb), illetve a fülbevaló  vékony szára miatt a kapocsrögzítés nem annyira stabil, mint a korábban említett hagyományos fülbelövő készülék esetében. Bár ez sehol máshol nincs leírva, a szülők visszajelzése alapján a tapasztalataim azt mutatják, hogy ezt a fülbevalót könnyebben ki lehet venni a fülből, és, ha a pici baba, vagy gyerek nagyon "cibálja" a fülcsit, akkor bizony előfordul, hogy lejön a kapocs, amit vissza kell a szülőnek rakni. Kérem, hogy e módszer választásánál ezt is vegyék figyelembe, és ez alapján hozzák meg a döntésüket!

 

 

Mindkét fülbelövő rendszerhez tartozó belövendő fülbevalók kis steril csomagolásban lévő, 24 karátos arannyal futtatott, teljesen allergia(nikkel)mentes, "orvosi arany" fülbevalók, melyek nem szúrják a fülcimpa mögötti területet. Nagyon jó minőségűek, nem esnek ki, mint a műanyag (plasztik), olcsó fülbevalók szinte mindegyike. Akár hosszú hónapokig, de néhány évig is a gyerekek fülében maradhatnak. Igény szerint több féléből lehet választani. (Az aktuális készleten lévő választék az "Universal fülbevalók" illetve System 75 fülbevalók" menüpontokban megtekinthetők). Néhány percet mindig szánok arra, hogy nyugodt hangon beszéljek a babákhoz, hogy megszokják a jelenlétemet. Bejelölöm a fülcimpán a belövés pontos helyét az akupunktúrás pontok figyelembe vételével. Előfordul, hogy többször letörlöm, egészen addig, amíg teljesen szimmetrikusan, középen  nem lesz. Nagyon sok gyermeknek végeztem már korrekciót is, amikor a rosszul belőtt fülbevalóval felkerestek, tehát erre is van lehetőség. A bejelölés alatt én soha nem szoktam lefogni a picurkákat, hanem a szülővel együtt próbáljuk valamivel elterelni a figyelmüket (pl.: csörgővel, kulcscsomóval, vagy bármivel). Nagyobb gyermekeknek pedig elmagyarázom, hogy mi fog velük történni, sokszor le is rajzoljuk, illetve anyának is rajzolunk "katicapöttyöt" a fülére, így szinte játéknak fogják fel. Miután kész a bejelölés, anya, apa, nagymama, kereszt mami, vagy bárki rámondja az "ámen"-t, akkor jöhet a jó alapos fertőtlenítés. A csecsemő az anyuka, vagy apa ölében ül, a kis buksiját én szoktam a belövés alatt rögzíteni. Odaillesztem a fülbevaló hegyét a bejelölt pontra, természetesen a fülbevaló teljesen steril marad, nem érintem meg, speciális technikával helyezem be a gépbe, és szinte egy másodperc alatt be is kerül a helyére. Nem vérzik, teljesen steril marad. Ha készen van az egyik, tapasztalatom az, sokkal jobban tolerálják a csecsemők, gyermekek, ha azonnal túlesünk a másikon is. A maximális sterilitás érdekében ezt követően egy speciális utókezelő oldattal még  lekezelem. Szerintem hazudik az, aki azt állítja, hogy létezik teljesen fájdalom-mentes fülbelövés. Mindegy a módszer, mindig sírnak a picurkák 1-2 percig, ez a tapasztalatom nagyon sok kis páciens után. Nem lehet a fülcimpát fájdalommentesen kilyukasztani. Az érzéstelenítő készítmények csak a bőr felületén hatnak, de a szöveteket nem érintik. A fájdalom mértékét nem csak a fülbevaló behelyezése, hanem az éppen aktuális lelkiállapot is befolyásolja, például ha visszatartjuk a lélegzetünket feszültebbek leszünk, továbbá a szülő szorongása szinte minden esetben kihat a gyermekre is.  De mire megyek el, már fülig érő szájjal mosolygó, boldog babát, puszit adó ovist, megkönnyebbült szülőt szoktam otthon hagyni az új fülcsivel. Természetesen utókezelési tanácsokkal látom el a szülőket, írásban is. Erről bővebben honlapom „Utókezelés” menüpontjában találhatók hasznos információk. Ha szeretnék a fülbevalót kicserélni kereszt mamitól, nagymamitól kapott arany fülbevalóra, erre leghamarabb 6 hét után kerülhet sor. A fülbevaló cserét teljesen ingyenesen megbeszélés alapján igény szerint elvégzem. 

 

Mikor?

Leg  ideálisabb  időpont  1 hónapos kortól  1 éves korig. Vannak olyan kislányok (jellemzően 1 éves kor után 2-3 éves korig), akik bizalmatlanok nyilván életkori sajátosságból adódóan, így nem kommunikálnak, és azt sem engedik, hogy közeledjenek feléjük, nem hogy fülbevalót helyezzek a fülükbe. Ha gyakorlott szakember végzi a füllyukasztást, az nem jár traumával, a csecsemő szervezetét pedig nem veszi igénybe úgy, mint egy oltás. Tehát az bármikor elvégezhető két oltás között. Ebben az életkorban még nem érzékelik a körülöttük zajló eseményeket, az idegen arcot, nem bizalmatlanok, nem kell a saját félelmüket az ismeretlen érzéstől leküzdeni és még nem tanúsítanak ellenállást. Sok szülő szeret minél előbb túl esni rajta, hiszen a pici babák hipp-hopp elfelejtik, nem viseli meg őket túlságosan. Érdemes olyan időpontot választani főleg a gyermekek, csecsemők esetében mikor a lehetséges zavaró körülmények kizárhatók. Érdemes figyelembe venni a már kialakult a napirend idejét is, az etetést, altatást, mert ha nem zavarjuk meg a kisgyermek bioritmusát gördülékenyebb a fülbelövés menete.

 

Fülbelövés vagy átszúrás?

Átszúrni a fülcimpát egy steril tűvel is lehetséges. De ez a módszer már elavult a mai modern kor eszközeivel szemben. A frissen átszúrt fülbe, a tű eltávolítása után a hordani kívánt fülbevalót be kell helyezni ami nem higiénikus mert a fül vérzik miután a tűt kihúzzák a fülcimpából, így a kórokozók könnyen megfertőzhetik az átszúrt fület, mivel a fülbevaló nem steril és a műveletet nem géppel hanem kézzel végzik, így mindvégig érintve van a fülcimpa egész bőrfelülete. A fájdalom érzet is intenzívebb, mert a tű eltávolításával vissza kell “találni” a hordani kívánt fülbevaló szárával a frissen szúrt füllyukba. Tehát ezt a módszert már nem javaslom.